Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Fantom forgatása

"Ismerje meg az új Fantomot, freudi meglepetésekkel

10155232_855261944500873_1924053310_n.jpg


Az Operaház fantomját újra meglátták – jönnek a hírek a fővárosból. Múlt ősszel, a maszkos figura a párizsi Operaház tetején megjelent a semmiből, teljes esti ruházatban. Szerencsére a rendőrség bekerítette és lerántották róla a maszkot.
Ez a jelenet – amit tavaly szeptemberben forgattak – a négy óra hosszas mini-sorozat tetőpontja. Arthur Kopit drámaíró Gaston Leroux 1910-es regényét adaptálta, a főszerepben Burt Lancaster-rel és Charles Dance-szel; Teri Polo-val – aki viszonylag friss arc a színészek között -, aki Christine-t alakítja, a fiatal énekesnőt, akibe a Fantom beleszeret. Az első két órás rész jövő vasárnap este lesz sugározva 9 órakor az NBC-n, a második fele pedig a következő éjszaka.
Múlt nyáron és ősszel, a veterán brit színigazgató és filmrendező, Tony Richardson – egy ember, aki nem különösebben kedveli a magasságot – az Operaház minden szögletét felvette, egészen a 48 méteres oromfalig, illetve forgatott egy Párizs környéki kőbányában is, ahol a Fantom „vízi” környezete volt megalkotva.
A misztikus környezet atmoszférája – a színfalaktól kezdve egészen a földalatti lagúnáig – Leroux Fantomját legendává tette, és a párizsi Operaházat az évszázad leghíresebb kísértet lakta házává tette. Bár a Fantom megfélemlítette az Operaház tagjait, hogy megöli őket, ha az útjába kerülnek, a regény nem egy horrorsztori, hanem egy szerelmi történet, ami egy eltorzult lényről szól, aki szenvedélyesen rajong a zenéért, és egy tehetséges, fiatal énekesnőért.
Mr. Kopit – akinek olyan színdarabjai születtek meg, mint az „Oh Dad, Poor Dad, Mamma’s Hung You int he Closet” és az „I’m Feeling So Sad”, „Indians”, valamint a „Wings” – kiemelte a történet romantikus szálát, olyan elrejtett motivációkat is beleszőve, amiket úgy érez, közel állnak az eredeti történet szelleméhez. Ezáltal egy sokkal modernebb, árnyaltabb Fantom elevenedik meg előttünk, ami tele van freudi meglepetésekkel és még több szórakozással.
„Az adaptációm kulcsa az volt, hogy Erik, a Fantom, beleszeret Christine-be, a gyönyörű hangú lányba.” – mondta Mr. Kopit. Azonban egy évig tartott neki, míg hozzálátott a munkához. „Természetesen láttam a régi Lon Chaney és a Claude Rains filmet is”, magyarázta. „Megnéztem őket újból, és feltűnt, hogy sokkal jobbaknak tűntek elsőre, mint amire emlékeztem. Kevés emlékfoszlányok kísértettek: egy lány énekel fent, és egy veszélyes alak alatta ólálkodik – ez számomra az érzékiség tiltott jelenlétét mutatta.”
Mr. Kopit igazi inspirációját Jean Cocteau „Szépség és szörnyetegéből” kapta. Saját szavaival: „a képzelet elvarázsolt helyszíne.” Azt mondta, a Fantomnak egy szomorú, titkos történettel rendelkező családot alkotott meg, ezáltal Erik apját, Carriere-t – akit Mr. Lancaster játszik – kulcsfontosságú karakterré tette.
„Carriere a regény két karakterének a keveréke: az Opera menedzserének és a perzsiainak, aki mindig is tudott a Fantom hollétéről. Burt szerepe sokkal emberiebbé teszi; ő a kapocs a történt különböző szálai között. Az összes többi verzióban Erik megérkezik az Operaházba – én azt szerettem volna, ha ott születik meg. Miért olyan kedves hozzá a menedzser? Miért szeret bele Erik Christine hangjába? Tudtam, hogy több rejlik még a történetben. Ezért döntöttem úgy, hogy a menedzser lesz a titokzatos apa, Erik anyjának szerelme, egy híres énekes, aki megőrült. Ez magyarázatot ad a fiú zene iránti szenvedélyének – Christine az ő meghallgatott imája, ami haloványan az édesanyja jelenlétére emlékezteti.”
A regényben a menedzser és a tagok már-már úgy bántak a Fantommal, mint egy üdvöskével, akinek külön helyet tartottak fent az Operaházban, és bon-bonokat adtak neki. Akkor kezdődnek a bajok, mikor az új igazgató ki akarja tenni a szűrét. Mr. Kopit verziójában összetörik a csillár, Christine-t elrabolják, és gyűlnek a hullák. „Muszáj, hogy meglegyenek ezek a dolgok, de szándékomban állt a mélyebb kapcsolatokig is leásni. Íróként ez egy lenyűgöző utazás volt, hiszen nem megkomponáltam az ötleteimet, hanem úgy fedeztem fel a karaktereket, mintha valóban létező személyek lennének, és így kellett összeillesztenem a történet darabkáit.” – mondta Mr. Kopit.
Mr. Kopit – aki megírt egy könyvet az 1982-as Broadway musical, a „Nine” számára – megírt egy librettót egy musical-re, ami az Operaház fantomjára készült, de 1985-ben a jogok a közkincshez kerültek, és Andrew Lloyd Webber megverte ilyen értelemben Kopit-ot.
„Amikor Lloyd Webber műsora debütált Londonban, az az enyém végét jelentette”, mondta Mr. Kopit. „Összeomlottam, mert mélyen szerettem a saját verziómat. Úgy érzem, a történet sosem érte el a gótikus románctörténet státuszát – a nők rajonganak, a férfiak meghalnak a szerelemtől – és szeretem azt gondolni, Gaston Leroux-nak tetszettek volna a változások, amiket megtettem a történeten.”
A mini tévésorozat forgatásán eközben Mr. Richardson – az általában nagy nyomás alatt lévő, karót nyelt tévérendezők ellentéte – a „lassú víz - partot mos” elvet követi. Csípő nélküli alakján lóg a koptatott farmerja; minden színésszel alaposan tárgyal bármiről, biztatja őket monoton hangján és változtatásokat improvizál a forgatási órarendben, amikor kedve tartja. A mai napon Mr. Lancaster-en egy csínyt hajtott végre: A rendezőt, aki sokat szokta csapkodni és csavargatni a kezét, „a műtősnek” nevezte el a színész, ezért Mr. Richardson elküldött valakit, hogy hozzanak neki műtős kesztyűt.
Amíg a technikusok felállítják a díszletet a délutáni forgatáshoz, Mr. Richardson felveszi a gumikesztyűket. Sajnos Mr. Lancaster annyira bele van merülve a szövegének tanulásába – ami egy nagyon fin-de-siecle hangzású párbeszéd – ezért nem érti a viccet.
„Burt-nak rengeteg oldalt kell megtanulnia, ezért elfoglalt”, mondja Mr. Richardson. Valóban úgy tűnik, versengés folyik: Mr. Kopit folyton hozzáad a párbeszédekhez, de amint hátat fordít, Mr. Richardson le is vág belőle részleteket. Mr. Kopit kísérte a stábot – ma éppen rendőrruhában -, hogy figyelemmel kísérje a részleteket.
„A párbeszédnek a 19. századot kell tükröznie, úgyhogy szó sem lehet arról, hogy valaki csak kitalálja, improvizál.” – mondta. Az ebédszünet alatt Mr. Richardson elmondta, hogy számára „olyan a tévében dolgozni, mintha egy alacsony költségvetésű filmet készíteni, ahol meghatározott idő alatt kell a film különböző részleteit leforgatni. A Beryl Markham mini-sorozatot Afrikában vettem fel, természetes környezetben. A Fantomhoz mindennek beállítva és megvilágítva kell lennie. A kamera folyamatosan mozog, az atmoszférát állandóan létre kell hozni. Egy fantáziát, egy hatalmas szerelmi történetet hozunk létre.”
Mr. Richardson Londonban, New Yorkban és Párizsban tartott castingokat: Jean-Pierre Cassel játssza Ledoux nyomozót; Andrea Ferreol Carlottát, a dívát, aki hamisan énekel, és Ian Richardson alakítja az ő viccesen beképzelt férjét.
Mr. Lancaster – aki New Yorkban nőtt fel – halálra rémült Lon Chaney 1925-ös Fantomjától; annyira megrémült tőle, hogy egészen hazáig futott a mozitól, abban a meggyőződésben, hogy a Fantom a nyakában liheg.
„Most már nem járok moziba,” rázza a fejét, „még egyedül sem, pedig régen egész nap bent ültem, és a testvéreimnek kellett kirángatniuk onnan minden este.”
Az évek alatt a Mello-i bánya hatalmas kövei – ez egy vidéki falu, 61 kilométerre Párizstól – segítségével javították a Notre Dame-i katedrálist. A 743 m2-es barlang tökéletes hely a Fantom földalatti királyságához. John-Kristian Alsaker – a produkció designere – különösen meg van elégedve a lagúnával, amibe 50 tonna vizet pumpálnak. Festők és ácsok az utolsó simításokat végzik a csónakon, ami úgy néz ki, mintha Kleopátráé lenne.
A designer egy kőfaragó bódét is átalakított a búvóhely számára, hogy Erik ott tartsa fogva Christine-t. Sifon függönyök lebegnek a baldachinos ágy fölött, mint pókhálók. Mr. Lancaster télikabátba bugyolálva ül, hátát a bánya hideg falának vetve, szövegére meredve. Mint egy igazi színtársulat tag, a 76 éves színész jobb szereti memorizálni a szövegét, és inkább elmenekül a súgógép használata elől.
Mr. Richardson lassú léptekkel sétál, és közben maga előtt látja egy múltba tekintő jelenetet, amelyben Mr. Lancaster átgondolja, mennyire szerette Erik édesanyját és hogyan vesztette el. A rendező ideges amiatt, hogy egy televíziós műsorhoz több türelemre és ismétlésre van szükség: „Amikor a tévében dolgozol, muszáj megengedni egy eltérő ritmust; nem csinálhatod ugyanazokat a dolgokat. Egy filmnek sokkal több mozgásmennyisége van. De imádom ezt a forgatókönyvet – remek történet.” – mondja.
A mai napon azt forgatják, amikor Erik Christine-t kergeti az Operaház második emeleti pincéjében. Mr. Dance által Erik egy sokkal urbánusabb, önelítéléssel rendelkező, okos ember képét mutatja. 191 centis alakja egy fekete köpenybe van burkolva, és a Fantom hat maszkja közül az egyik alatt izzad éppen. „Erik arca a hangulatához képest változik.” – magyarázza.
Mikor nem forgatnak, Mr. Dance szeret csínytevésekben részt venni, bohóckodni, és gonosz tréfákat űzni Ms. Polo-val, de a színész – aki a Royal Shakespeare Társaságban kezdte pályafutását – nagyon komolyan veszi szerepét:
„A maszk viselése azt jelenti, sokkal inkább a testbeszédre kell hagyatkozni, semmint a „szembeszédre”. Eriket átitatja a színpadiasság – az egész ruhatára az Operaház kosztümtárából származik. Én egy ártatlan gyereknek látom – sosem gondolok rá úgy, mint egy gyilkos mániákusra. Egyedül él egy maga alkotta világban, és a zene eme világába egyszer csak belép egy egyedülálló hangú lány.”
Az üldözéses jelenet után egy hosszú összeesküvés-jelenet következik Mr. Dance és Mr. Lancaster között. Erik panaszkodik, mert szerinte a falshangú Carlotta és túlbuzgó férje tönkreteszik az Operaházat; el kell őket pusztítania. Carriere kéri, hogy higgadjon le.
Mivel a zengő pincében vannak nem kívánt zajok is, a színészek sokszor tartanak szünetet. „Nagyon jó, kiváló”, mondja Mr. Richardson. „Nos, én azért szeretném, ha ezt felvennénk még egyszer, hangok nélkül”, mondja Mr. Dance.
„Több életet, beleélést akarsz bele?”, kérdezi Mr. Lancaster a következő felvétel után.
Mr. Richardson malmozik és meglendíti a kezét. „Nagyon jó volt. Kiváló.” – mondja. Majd még egyszer felveszik a jelenetet."